3000 km-ről, személyes találkozás nélkül, SOS-ben, korrekt áron, tökéletes munka! Nagyon szépen köszönöm!
Nálunk igazából csak egy kisebb helyiség rendbehozatalára volt szükség. Eléggé rossz állapotban lévő helyiségről beszélve, pár nap alatt csodálatos módon sikerült rendbe hozni. A beázási foltok eltűntek. Igaz nem lakótérről beszélünk, de akár lakható is lehetne. Jövőre szeretnénk a belső munkálatokat, és csak velük fogom csináltatni.:)
Elsőre meglepődtem, hogy nem egy öltönyös luxus autóval érkező ember jött megbeszélni az igényeket és egyéb dolgokat. Meghallgatott majd elmondta az Ő véleményét ötleteit ami egyenesen jól jött, mert máris lefaragott a költségeinkből. Két nap múlva a megbeszéltek szerint kaptam meg az árajánlatot semmi + ár csak ami a web oldalukon szerepel. 8 hétre becsülte
Nagyon örültünk mikor megtaláltuk a csapatot és megbeszéltük a részleteket. Nem csak őszinte szakmai tanácsokkal láttak el, de segítettek a felújítás költségvetéséből a legmagasabb színvonalat kihozni. A megbeszélt ütemterv szerint haladtak, a felújítás a kitűzött nap előtt 4 nappal be is fejezték. Minden lépést megbeszélték velünk, centire centiről kérték a visszajelzést. Szépen, rendben költözhető állapotban